Third

Harmadik fejezet

Ébren alszunk a halálban

Látásom a sós nedvességtől elhomályosult s végül elmorzsoltam pár könnycseppet majd a folyóba dobtam a levelet. Egy darabig eltöprengtem rajta,hogy vajon volt e értelme ennek a levélnek.? Egyik felem erősen vitatkozott a másikkal,de nem jutottak közös nevezőre. Mindig csak az örökös belső harc önmagunkkal,ami felemészt.Úgy döntöttem,hogy ismét sarkon fordulok és elindulok haza,mintha misem történt volna. Bár ezt lehetetlen nem megtörténtnek nyilvánítani,de azért megpróbálom,hátha. Hiszen már nagyon úgysincs mit vesztenem. Legalábbis jelenleg nagyon úgy érzem.Még mindig képtelen voltam emelt fővel végigmenni az utcán. Csak lehajtottam a fejemet úgy,hogy hajam az arcomba hulljon és ne lássak másokat. Ettől kicsit úgy éreztem,ha én nem látom őket,akkor ők sem látnak engem. Micsoda gyermeki felfogás egy én korombeli embertől. De azért be kell vallanom néha lopva feltekintettem az emberekre,de valahogy semmi sem váltott ki belőlem érzelmeket. Nem érdekeltek a vidáman rohangáló kisgyermekek,sem a büszke anyukák, akik nézték amint kis porontyaik ügyetlenül bukdácsolnak vagy éppen másznak a mászókán felfelé. Az egész világ üresnek és színtelennek tűnt számomra. A bűntudat ugyanúgy áthatott, mint ahogy eddig sőt lehet még jobban. Rettenetesen szörnyű érzések kavarogtak bennem. Próbálkoztam elhessegetni, kitörölni őket de hiába. Szememből ismét kicsordultak a könnyeim és a mellkasomra egy mázsás súly nehezedett, amit senki sem tudott onnan leemelni. Szerencsére egészen rövid idő alatt hazaértem így nem kellett azon aggódnom, hogy egy nyugger odalép hozzám és megkérdezi kedves, nyugodt hangon: - Mi a baj aranyoskám? S miközben szeretetteljesen simogatja hátamat, szívem teljesen összerogy és zokogásom közepette csak  -csak kinyögöm: - Ohh semmi csak bűntudatom van mert megöltem a szerelmemet. Jézus teste?! Még belegondolni is rossz. Egy darabig álltam az ajtó előtt,majd nagyot sóhajtottam és bedugtam a kulcsot a zárba,elfordítottam majd lenyomtam a kilincset. Mikor beléptem a házba drága kiskutyámon kívül senki sem volt ott. Érezhette rajtam, hogy valami nincs rendben, hiszen megszimatolt aztán hátat fordított nekem. Úr isten. Nincs is annál rosszabb érzés mikor már a kutyád is hátat fordít neked. Na jó... Levetettem a dzsekimet, felakasztottam a fogasra, majd bezárkóztam a szobámba.

Úgy gondoltam jó lesz picit elnyúlni az ágyon miközben kapcsolgatom a tévét. Miközben a csatornák közt keresgéltem egy pillanatra megálltam a híradónál.Egy eltűnt lány halálesetét közvetítették. Úr Isten...! Hasított belém hirtelen a gondolat. Mivan ha megtalálják Zick testét? Vagy már meg is találták? Számtalan kérdés és lehetőség merült fel bennem. Azzal nyugtattam magam, hogy biztosan felkeresett volna a rendőrség, ha szükségük lenne rám. De ekkor jutott csak eszembe, hónapokig szinte halottként feküdtem egy kórházban. Nem is tudhattam mi történt abban az időintervallumban. Gyorsan felültem, bekapcsoltam a laptopomat majd rákerestem az elmúlt hónapok híreire. Iszonyatos mennyiségű információt kellett befogadjon az agyam. Fáradt voltam már, későre járt az idő

Mire végeztem a kereséssel alig bírtam nyitva tartani a szememet. Így hát leoltottam a lámpát, hátradőltem és magamra húztam a takarót. Imádom az érzést,mikor az ember olyan fáradt,hogy álomba-szédül. Nem forgolódtam és nem kellett sokat várjak ahhoz hogy belemerüljek az álomvilágba. Ezt a szót olvasva az emberekben inkább egy szebb,boldogabb, nem létező világ képe jelenik meg, ahol minden annyira békés és csodás, de amit én álmodok az közel sem a meghitt szépségről szól. Rémálmok gyötörnek amióta az eszemet tudom. Persze néha vannak nyugodt éjszakáim, de ez az éjjel nem a nyugalomról szólt. Baljós álomnak tűnt. Mikor felriadtam szívem hevesen lüktetett s veríték csorgott le a homlokomról,testem beleremegett a borzalomba. Minden annyira valóságosnak tűnt. Percekig tartott mire magamhoz tértem és rájöttem,hogy az egész csupán csak egy rossz álom volt,de számomra mégis komoly jelentéssel bírt.

Mintha valamire figyelmeztetett volna, Mikor ilyen vagy akár ehhez hasonló dolog történik velem mindig versek írásával nyugtatom magam. Kicsivel jobb,könnyebb lesz. Az érzelmek felszakadnak,akárcsak a tüdőbe rakódott váladék,amit felköhögnek az emberek. Könnyebb lesz utána,hiszen valamitől megszabadultak,aminek normál esetben nincs helye az emberben. Szédülten feltámaszkodtam ágyamból majd körbenéztem a szobámban,miközben szememmel a naplómat kutattam. Ohh meg is van. Az asztalomon hevert pár könyv alatt. Nem volt kedvem kikászálódni a takaróm alól, így hát ügyetlenül nyújtóztam az ágyamból az asztalomig.

Sokszor megesik,hogy inkább a nehezebb utat választjuk, mert azt gondoljuk,hogy így könnyebb lesz. Ki lehet ezt vetíteni hétköznapi és akár nagyobb hangvételű eseményekre is. Nos de a lényeg meglett. Nagy küszködések árán a napló és a toll a kezemben volt,én pedig írni kezdem, hogy kijöjjön belőlem az, aminek ki kellett jönnie.

Felnyílt a szeme, csak bágyadtan pislogott, 

Nézte a plafon,s ébren álmodott. 

Rémképek zúdultak torzult elméjére. 

Görcsös szorítás tört teste minden részére. N

em látott mást csak kihűlt testeket 

Levágott fejeket,lábakat,kezeket.

 Előtte hevert mind mint nagy emberek lába előtt a világ, 

De bárhová lépett,nem teremt más csak halott virág.

 Dögszag tölti be a saját terét, 

Húzza a görcs egész testét. 

Fejét hátraszegte... könnyed sóhaj után tisztul zavart elméje.

 Rájön, mit látott nem más csak csalfa képzet.

 Mégis előtte lebeg az a szutykos "élet".

Hú mennyivel jobb most így. Ez az álom teljesen megzavart. Persze nyilván azért mivel simán bekövetkezhet..elvégre megöltem egy embert,akit a folyóba dobtam,nem törődve azzal, hogy netán valakinek feltűnik a hiánya,vagy, hogy egyszer teste darabokban ér partot és a rendőrség majd az ajtónkat veri elfogató-paranccsal a kezében. Grr...még bele gondolni is rettenetes. A hideg futkosott végig a hátamon. Nos úgy döntöttem,hogy míg nem késő addig kell lépnem valamit. Ki kell találnom mit kezdjek magammal, el kell tűnnöm innen,de úgy hogy az ne legyen túlságosan gyanakvásra méltó. Ahh... Miért van ennyi sok szarság az emberi életben? Miért nem lehet minden gondtalan? Ugyan már..ezek csak amolyan költői kérdések, hiszen nagyon jól tudom rájuk a választ.