Prologue

Prológus

Véres megoldás

,,Szerelem" Mit is foglal magába ez a szó? Elmélkedett egymagába Kate. 

- Vajon a valakihez való tartozást? A hűséget? Vagy talán kölcsönös törődést? Az ördög se tudja megmondani. Az idők végezetéig  kereshetném a válaszokat a kérdéseimre. Reménytelen. 

Miközben Kate gondolatmenetét futtatta végig, s nagyokat sóhajtott, elmélyült zavargását hangos léptek zaja szelték félbe. Kissé riadtan tekintett körbe a folyó partjairól, mely a tavasz beköszöntével vidámnak, s békésnek tűnt. De Kate elméiben egészen máshogy játszódtak a dolgok. Az örökös félelem és rettegés már lassan hatalmába kerítette. Próbálta megőrizni higgadtságát, de hiába akarat, ha az emberi elme néha kezelhetetlenné válik. Rémülten tekintett körbe a zöld pázsitról. Szemeivel egy fekete kapucnis alakot félt felfedezni. Léptei határozottak voltak és férfiasak. Kate összehúzta szemeit, mintha nem látna teljesen jól, hiszen valaki a nyugalmát zavarta meg. A hirtelen felbukkanó alak félelmet váltott ki belőle. Kate nem tudta mit tegyen. Így hát remegő kézzel rövidnadrágja bal zsebébe nyúlt, majd suta mozdulatokkal egy kést rántott elő. Egy szempillantás alatt felugrott a fűből és minden aggodalmát félresöpörve rohanni kezdett az alak felé. Nem számolt ő se emberrel, se állattal. Tette amit jónak látott. Csak futott és futott, majd amikor elért a célponthoz bal karját kinyújtva, megfeszítette a kését és az alak gyomrába döfte. Karja hirtelen behajlott, hiszen gyönge, törékeny lány volt. Hangos ordítást hallatott magából a férfi. Kate hirtelen visszazökkent a hangok hallatán. Fejét megrázta, szemét összeszorította. Mikor pár másodperc múlva kinyitotta szemeit, próbálta kifürkészni vajon kit rejthet a kapucni. Kését kihúzta az alak hasából, majd elhajította magától és remegő kézzel húzta le a kapucnit a férfiról.Amint meglátta arcát, egy pillanatig kihagyott a szívverése, lélegzete elakadt. Keservesen zokogni kezdett. A könnycseppek úgy hullottak le arcáról, mint az őszi falevelek a faágról. A férfi nem más volt, mint szeretett barátja, Zick. Arca sápadt, teste egyre erőtlenebb lett. Két kezével gyomrát szorította, melyből vér bugyogott. Szemei gyermeki ártatlansággal tekintettek Kate-re. Órákig küzdött az életéért, de mindhiába. Mikor utolsó erejéből kicsikart volna pár mondatot magából magából, a maradék vér elöntötte a szája minden zugát. Majd ajkain végigcsordult. Kate nem tudta mitévő legyen. Nem beszélhet róla senkinek. Egy örök titok nyert életet, s ezzel együtt egy életnyi elfojtott szenvedés. Körbe nézett, s nem jutott eszébe más, minthogy a folyóba vesse Zicket. Nem volt elég erős hozzá, hogy ölébe vigye oda, így hát kajából leengedte a még meleg testet és lábánál fogva a folyó széléhez húzta szerelmét. Még utoljára letérdelt mellé, hogy búcsúzóul egy csókot leheljen ajkaira, majd egy lökéssel a folyóba gurította és a dolgok menetét a sodrásra bízta.

 - Isten véled szerelmem! - suttogta halk, elcsukló hangon, majd vére kezét a folyóba mosta. Egy darabig még meredten nézte ahogy kedvese holtteste elúszik a habok közt, majd hátat fordított neki és haza felé indult.