First

Első fejezet

A mocsok csontig hatol

Egy darabig még meredten nézte ahogy kedvese holtteste elúszik a habok közt,majd hátat fordított neki és elindult haza. Útközben nem gondolt semmire csak az elmúlt pár óra képei határolták el gondolatait. Hatalmas üresség tátongott vérző szívében. Mikor házuk ajtaja elé ért pár percet habozott. Nem merte lenyomni a kilincset. Bűnösnek, mocskosnak érezte magát. Rajta kívül senki sem tudott a történtekről,de mégis magával ragadta az érzés, hogy bárki ránéz,tudja mit tett. Hamar elhessegette baljós gondolatain, sóhajtott egyet, lenyomta a kilincset,majd belépett az ajtón. Lehajtott fejjel igyekezett szobája felé. Mikor bért körbetekintett,leült az ágyára, ölébe vette naplóját, s írni kezdett. "Kedves Naplóm! Szinte egy lélekkel rendelkező tárgy vagy számomra.Ha megfogom tollamat,kivetíthetem rád a bánatomat. Úgy érzem,hogy ettől a ponttól már nincs lejjebb. Nincs ehhez hasonlítható dolog. Olyan mintha egy kútba estem volna, melyek mélyéről már nincs ki kihúzzon, de még ennél is rosszabb. Talán egy örök élet egy zárt koporsóban a föld alatt, honnan soha senki sem ás ki. A világ oly erősen fojtogat sötét karmaival. Számomra nem maradt már más ebben a világban, mint az örök fájdalom, s a megbélyegezettség. Megöltem azt az embert akiért még dobogott szívem s amiért megérte minden reggel felkelni. Mosolya többé már nem csillan fel, szemei nem nevetnek rám. Lelke sem ölel magához szorosan, mikor úgy érzem magam, hogy eljött a nyár utolsó napja, s én örökre kint maradok a hidegben. Most pont ezt érzem. Még azt a cseppnyi boldogságot is elmartam magamtól, ami megmaradt nekem ezen a Földön. Mától én írom a történetemet." Ettől a naptól kezdődött minden.

Kate Bonetti szemszöge

A nevem Kate Bonetti, 21 éves vagyok. Rengeteg keservet és fájdalmat kellett megélnem. Édesanyám nem törődött velem. Számomra halott volt, de a fájdalmat erősen fokozza, hogy él, de engem mégsem keres. A barátaim 2 éve elhagytak a drog és alkoholproblémáim miatt. Egy kis lakásban élek a kutyámmal és édesapámmal. Hmm... milyen kétségbeesett tud lenni az ember, ha végleg egyedül marad. Az életemet állandó rettegés töltötte és tölti is ki. Mikor Zick megcsalt az életem egy része kudarcba fulladt. Egy idő után gyógyultak a sebek, de a hegek megmaradtak. Kibékültünk. De.. tudjátok-e milyen érzés mindennap attól félni, hogy nem vagy elég jó annak, akiért bármit megtennél? Attól félni, hogy ugyanaz megtörténik vagy csak egy napon fogja magát és kisétál az életedből? Ő mindent megtett, hogy átsegítsen a nehéz időszakon, de végül egymás vesztébe rohantunk. Nincs mit tennem, új életet kell kezdenem. El kell, hogy rejtsem azt, ami a szívemet apró szilánkokra törte. De ez még nem fog menni. Most még nem. Hmm.. azon gondolkoztam mitévő lehetnék, de semmi sem jutott eszembe. Úgy döntöttem elmegyek veszek egy forró fürdőt és lemosom magamról a sok szennyt, hátha attól könnyebb lesz kicsivel ,de korán sem így történt. Amint megnyitottam a csapot eszembe jutott a folyó vízének csobogása. Előjött minden. Zick sápadt, erőtlen teste amint a víz elmossa... Bűntudat, fájdalom, keserűség, félelem és egyedüllét. Ennél szörnyűbb érzések ritkán kavarognak az emberben úgy gondoltam le kell mosnom magamról mindezt. Miközben erősen súroltam testemet ezek a sorok nyertek életet a fejemben:

"Elment Ő fürödni, hogy lemossa magáról a mocskot,

Melyet lelkiismerete és a megbélyegzés reá aggatott, 

Neki is látott hamar, nem várhatott, hiszen közel a vihar. 

Súrolta bőrét, de mindhiába... 

Mocskosan hevert a bűnnel teli kádba'.

Csak dörzsölte testét...egyre erősebben, 

Apró műanyag szálak hevertek mélyen a bőrében. 

Húzta hát jobban..föl s le, 

Mígnem felszakad puha bőre. 

Bíborban úszott karcsú lába, 

Bőrének darabja hullt hát a kádba

. Nézte, nézte...de mindhiába. 

Már nyúzta bőrét, cafatokra súrolta gyönge testét.

A víz színe akár a vörös rózsa.

S benne fekszik ki magát "tisztára" mosta."

Mikor már teljesen elöntötte elmémet a sötétség és fejem fölött egyre inkább gyűltek a viharfelhők észbe kaptam. De már késő volt. Lábamból ömlött a vér,de nem tettem semmit csak néztem,ahogy lefolyik,majd szépen elmosódik a vízben akárcsak Zick vére, amit a kezemről mostam a patakba. Kis idő elteltével úgy döntöttem kiszállok és elindulok a szobámba,de korán sem így történt. Mikor felálltam és kiléptem a kádból,lábam elgyengült és remegett akárcsak a kocsonya. Próbáltam megtartani magam,de mintha egy mázsás súly zúdult volna a nyakamba. Fejemben erős nyomás keletkezett,látásom kezdett elsötétedni, éreztem, hogy testem minden ereje elhagy. Próbáltam valamiben megkapaszkodni, de a földre zuhantam.